Ads 200x100px

.

2016. szeptember 29., csütörtök

Folytatódnak a Tanoda programok

A kormány tavaly döntött úgy, hogy miután 2010 és 2015 között eredményes volt a Tanoda program, 2016-tól is biztosítja a program folytatását és 5,3 milliárd forintot biztosít a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztéséhez. Két év során mintegy hatezer hátrányos helyzetű általános iskolás fiatal tanulmányi eredményei javulhatnak.


A Tanoda programok támogatása című pályázati kiírás nyerteseinek listája - a többi támogatási konstrukcióhoz hasonlóan - hozzáférhetőek a palyazat.gov.hu kormányzati felületen. Ezzel egy időben a pályázók számára is elérhetőek az eredmények az elektronikus pályázatkezelő rendszerben.

A pályázatra valóban többszörös volt a túljelentkezés, 171 tanoda kapott 25-30 millió forint támogatást. Érthetően sok a csalódott pályázó. Azonban meg kell jegyezni, hogy tömegesen érkeztek be formailag hibás dokumentumok, ezeket az értékelőknek nem volt módja elfogadni. Nagyon sok pályázat érvénytelenségének oka az volt, hogy nem teljes adattartalommal töltötték fel az elektronikus rendszer által generált nyilatkozatot, vagy postai úton nem küldték be azt az Irányító Hatósághoz.

A felhívásra 1077 darab támogatási kérelem érkezett be. Ezek közül 164 formailag hibás pályázat volt, négyen visszaléptek, így 909 pályázatot vizsgáltak tartalmilag az értékelők. Ezek nagy többsége nem érte el a felhívás tartalmi értékelési szempontok fejezetben foglalt minimum 60 pontos határt, így a felhívásban foglaltak értelmében elutasították őket. Nem kaptak támogatást azok a kérelmek sem, amelyek nem érték el egy adott értékelélési szempont kategóriában feltüntetett minimum pontszámot. A tartalmi bírálat szempontjai a kiírásban szerepelnek, ez mindenki számára nyilvános, a pályázók is előre tudták mire kell figyelniük, milyen szempontokat fog figyelembe venni az támogató. A palyazat.gov.hu honlapon a felhívás és az értékelési szempontrendszer a megjelenés óta, így most is olvasható.

A szakmailag megfelelő, támogatható kérelmek között az értékelés alapján kialakult sorrend szerint, a rendelkezésre álló keret alapján született döntés.

Az EMMI támogatásával folytatjuk azt az Eötvös programot, amely a tanodák szakmai, módszertani támogatását nyújtja, és aminek segítségével megalakult a Tanoda Szövetség is. Az Esélyteremtés a köznevelésben projekt folytatása lehetőséget ad arra, hogy a Tanodák további segítséget kapjanak a munkájukhoz és a Szövetségen keresztül tapasztalatot cseréljenek, kapcsolatot tartsanak, a jó gyakorlatokat és módszereket minél szélesebb körben tudják terjeszteni. A tanodákkal az együttműködés folytatása lehetőséget ad arra, hogy közösen vizsgáljuk meg a Tanoda program beépítését az állami rendszerbe.

A kormány elkötelezett abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket, a velük foglalkozó segítőket, pedagógusokat minden rendelkezésére álló eszközzel segítse. Ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma új pályázat kiírásán dolgozik, hogy a több éve működő tanodákat továbbra is támogatásban részesítse. Ennek meghirdetése még idén várható.

(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Forrás: kormany.hu

Amennyiben első kézből szeretne értesülni a legfrissebb pályázati hírekről, iratkozzon fel most INGYENES hírlevelünkre az alábbi űrlap kitöltésével. (Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide.)

Üdvözlettel:
Baksa Eszter, az Ön pályázatírója